Szakmai háttér

AZ ÉLTETŐ VÍZ? – A KÖZFÜRDŐK, MEDENCÉK, MINT VESZÉLYES KÖZEGEK

A COVID-19 is alapjaiban változtatta meg az emberek gondolkodásmódját az egészségről, az életminőségről általában.

Ennek következtében az emberek számára saját maguk és családtagjaik egészsége, általános egészségi állapota kiemelkedő jelentőségűvé vált. Mivel a vírusválság komoly tükröt mutatott arra, milyen fontos az, hogy az egészségi állapotunk rendben
legyen, ezért az emberek motivációs preferencia skáláján az egészséges életmód iránti igény az aktuális szakmai kutatások alapján minden esetben, szinte a világ minden részén dobogós helyet foglal el, a legtöbb esetben pedig az első helyen található.

Az egészségtudatosság előretörése a fogyasztási szokásokat, az emberek, cégek döntéshozatali folyamatát is drasztikusan megváltoztatta. Nem meglepő tehát, hogy a COVID megjelenése óta a betegségek megelőzésének kérdése is abszolút fókuszba
került a világon. Mielőtt egy termék vagy szolgáltatás mellett dönt a fogyasztó, hiteles, szakmai forrásokból akarja bebiztosítani magát és szeretteit, hogy az egészséges, és semmiképp nem ártalmas számára. Ennek köszönhetően olyan témák, információk
kerültek előtérbe, melyek, ha nem is köztudottak, de évtizedek óta bizonyított tények, csak egyszerűen nem érte el az emberek „ingerküszöbét” ahhoz, hogy érdemben foglalkozzanak velük.

A közönséget sokáig elzárták a közös helyszínektől, és ez természetesen a hazai fürdőket, uszodákat, medencével rendelkező szolgáltató egységeket is azonnal érintette. A fürdők, medencék, uszodák területén, a fertőtlenítés, a tisztaság kimagasló színvonalának biztosítása a pandémiát megelőzően is alapvető elvárás volt, de 2020 óta  az elvárások komoly mértékben megnőttek a felhasználók oldalán. Ez a változás hozta előtérbe a vizek fertőtlenítésével kapcsolatos kérdéskört is, melyben a klór és annak komoly egészségkárosító hatása végre valódi és megérdemelt figyelmet kap.